A teljesítménydiagnosztika célja a pillanatnyi állapot felmérése, a meglévő képességek vagy éppen az esetleges hiányosságok monitorozása után az egyéni pulzus és watt célzónák, valamint a teljesítmény küszöbök meghatározása. A kapott eredmények alapján olyan edzésterv állítható össze, amely a sportoló ideális fejlődését szolgálja.

Milyen gyakran érdemes megismételni
a teljesítménydiagnosztikai vizsgálatot?

teljesitmenydiagnosztika-01Az éves pihenő időszak után, az előkészítő periódus (közismert nevén “alapozás”) elején kerül sor az első vizsgálatra. Ekkor megkapjuk azokat az értékeket és zónákat, amelyekkel elkezdhetünk dolgozni. Ezt követően az alapozó szakasz végén érdemes megismételni a vizsgálatot. Erre azért van szükség, mert az alapozás hatására a sportoló fejlődik, az értékei fejlődnek, küszöbteljesítményei és célzónái megváltoznak, eltolódnak. Az új zónákkal már neki lehet vágni a felkészülési időszaknak, amely az alapozó időszak és a versenyidőszak között foglal helyet. Ekkor már felkészülési jelleggel versenyezni is lehet, a második vizsgálatból származó eredmények megfelelőek lesznek hozzá. A harmadik vizsgálatra az évi célverseny előtt 1-1,5 hónappal érdemes sort keríteni, hogy a formaidőzítést újra a legfrissebb (javult, eltolódott) zónákkal tudjuk megkezdeni.

Tehát három diagnosztikai vizsgálat minimálisan ajánlott egy szezonban. Természetesen ennél több lehet, kevesebb a fenti okokra visszavezethetően nem szerencsés.

teljesitmenydiagnosztika-03Profi sportolók esetében nem ritka az alapozó időszakban 2-3 vizsgálat sem, továbbá az év további szakaszaiban is még legalább ennyi. Ez azért szükséges, mert az edzésmunkájuk terjedelme, valamint felkészültségük szintje miatt olyan mértékben képesek fejlődni, hogy zónáik, küszöbértékeik már akár egyetlen hónapnyi edzésmunkától is megváltozhatnak. Mivel az élsportban az esetleges nagyon minimálisnak tűnő változások is döntőek lehetnek, ezeket csak kellő mennyiségű monitorozással lehet nyomon követni.

Az évi 1 vizsgálat tulajdonképpen kidobott pénz, mert a pillanatnyi állapotot megmutatja ugyan, de nem nyújt információt az edzésmunka hatékonyságáról. Az évi 2 alkalom már jobban hangzik, mert itt van egy kiindulási állapot és ahhoz képest mérhető a fejlődési tendencia, de itt meg az merül fel kérdésként, hogy 3, 5, vagy esetleg 9 hónap múlva legyen a következő vizsgálat?
Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy a sportolók évi 6 teljesítménydiagnosztikai vizsgálata az IDEÁLIS, az évi 2 alkalom a MINIMÁLIS, az éves szinten 3-4 alkalommal elvégzett teljesítménydiagnosztika pedig az OPTIMÁLIS állapotot jelenti ezen a területen.

Amennyiben még többet szeretnél tudni a teljesítménydiagnosztikai vizsgálatról, KATTINTS IDE, ha pedig szeretnél bejelentkezni hozzánk, akkor KATTINTS IDE!


Tetszik ez a bejegyzés? Oszd meg barátaiddal is!